Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hészüchiazmus - spirituális alap

 

hesuch.jpg

 

A görög hészükia, 'nyugalom' szóból a hészükiazmus a sivatagi remeték spiritualitásának különleges formája, ami a III. századtól kezdve az egyiptomi, késôbb a Sinai szerzetességben mutatkozott meg. Elsőrangú tanúi a sivatagi atyák mondásai, az Apoftegmata Patrum, életrajzaik, a Sinai szerzetesek közül Johannesz Klimakosz (580-650) és végül Sinaita Gergely (1255-1346). Az említett íróknál a hészükia a nyugalom, csend, hallgatás, elvonultság és higgadtság belső és külső állapotát jelenti.
A hészükiazmus lényegileg a szemlélődésre irányuló spiritualitás. A tökéletességet az Istennel való szerető egyesülésben látja, melynek útja az állandó imádság, ennek föltétele pedig a hészükia. Az viszont lehetetlen a parancsok megtartása és az aszkéta élet nélkül. A hészükia külső föltételei lényegtelenek, a belső az, ami fontos. Hozzátartozik a hegyi beszéd értelmében vett aggodalomnélküliség (Mt 6,25), a lelki józanság és éberség (,,a szív őrzése''), végül a legfontosabb, az Istenre gondolás, illetve a szív állandó imádsága. Ez az állandó imádság később mint Jézus-imádság tette ismertté a hészükiazmust, és időnként negatív reakciókat váltott ki a teológusok között.

A hészükiazmus lényegét a legtalálóbban Gregoriosz Palamasz (1296-1359) athoszi szerzetes, később tesszalonikai érsek fejezi ki legjobban : ,,A hészükia a lélek és a világ csendje. Megfeledkezés az alacsonyabbrendűről, a magasabbrendű világ titokzatos megismerése, a lélek önátadása egy nála jobbnak. Akik szívüket megtisztították e szent hészükia által és kimondhatatlan módon egyesültek a minden tudást és elképzelést felülmúló fénnyel, önmagukban mint tükörben szemlélik az Istent.''
Gregoriosz Palamasz A szent heszükiaszták védelme c. művében védte meg a kalábriai Barlaam szerzetessel szemben kora athoszi szerzeteseinek imádságos gyakorlatát és misztikus élményeit (fénylátomások). E műve révén a keleti ortodox teológia szimbólumává lett a nyugati teológiai gondolkodással szemben.

A hészükiazmusnak nagy hatása volt és a keleti egyházakban többször is újjáéledt: mindenek előtt Nil Szorszkijnál (1433-1508), Paiszij Velicskovszkijnál (1722-94); de Johannes Cassianus (+435) közvetítésével a nyugati spiritualitásra is hatott.

Emmanuel Jungclaussen (A keresztény szellemiség lexikona)