Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az elme leszállása a szívbe

 

„Amikor elkezdünk imádkozni, le kell szállnunk a fejből a szívbe” (Sbornicul 2, cap 47.)

  „Az elme egyesülése a szívvel abban áll, hogy a lelki gondolatokat egyesítjük a szív lelki érzelmeivel (Sbornicul 2, p. 148.)

 

A mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus azt mondja nekünk: „Azonban te, mikor imádkozol, menj be a kamrádba és bezárva az ajtót, imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van és atyád aki a rejtekben lát láthatóan megfizet neked (Mt 26, 6). A Szent Atyák azt mondják nekünk, hogy ez a kamra a szívünk.  

Tehát, amikor az ember felkészül, megölve a szenvedélyeit aszkézis  és áldott munka által, össze kell szednie gondolatait a külső dolgoktól és le kell hajtania a fejét a mellkasára és meg kell próbálnia megtalálni ott a szív helyét.  És ott, teljes figyelemmel, kezdje el mondani a Jézus-imát, kevés erőfeszítéssel és szívbéli töredelemmel. Mondja a szíve mélyéről, ahogy a Szent Próféta és Dávid Király mondja: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram. Uram, halld meg hangomat.” Ráadásul, azokban a pillanatokban az elméje nem kell, hogy elszakadjon attól a helytől, ahol az imát mondja (a szívtől). És amikor a hely, ahol mondja az imát elkezd felmelegedni, akkor erre a melegségre a szívben, még figyelmesebben imádkozzon, a Szentírás szava szerint, amely azt mondja: „Erősségről erősségre mennek …” (Zsolt 84, 8 – Káldi-Neovulgata). És ilyen módon imádkozva, elkezd fájni a mellkasa belsejében, ott ahol az imát mondja összetört szívvel (szó szerint „a szív összetörésével”), vagyis emberi lénye legmélyéből. Ettől a pillanattól kezdve, világos, hogy a Megváltó Jézus Krisztus eljött és szállást vett abban a szívben, mint ahogy mondta az Isteni Evangéliumban: „Ahol ketten vagy hárman összegyűltek az Én Nevemben, ott leszek Én is közöttük.” Ugyanígy, ahol össze van gyűjtve a szív, az elme és a figyelem egy helyre és közösen és áhítatosan kutatják a Megváltó Jézus Krisztus nevét, ott jelen lesz Isten is közöttük. „Én és az Én Atyám hozzá jövünk és szállást veszünk benne”. Ettől kezdve az imát könnyű lesz mondani, mivel, amint a jól átízzott vas a tűzben könnyen megmunkálható, ugyanígy történik az ember szívével is. Miután a szívet meggyújtotta a Szentlélek tüze, a szív az imát nagy melegséggel és nagyon könnyen fogja mondani. Miután ezt az imát abbahagyja, az ember magához tér és nagyon jól ismeri saját lényét, vagyis visszaemlékezik és meditál a gondolatokról és emlékekről, amelyek akkor voltak, mielőtt összetörte volna a szívét az imával és úgy találja, hogy valamennyi gondolata az ördög csapdái és gyomjai voltak. 

 A „Jézus-ima” jól megy, amikor Krisztus kegyelmének melegsége a szívünk belsejében van.  De a kegyelmi melegség hiányában evezőkre van szükségünk, vagyis egy nagyobb állhatatosságra az imában. Aztán olvasnunk kell a Szent Atyák írásait, amelyek összeszedetté teszik az elménket. A lelki könyveket a szív érzésével kell olvasnunk, nem csak az értelemmel. Olyan lelki könyveket kell olvasnunk, amelyet szívvel írtak és szívbéli örömmel lehet olvasni. Jó ha előre kiválasztunk tropárokat, amelyek énekelve vagy olvasva bűnbánatot hoznak és amelyek a bűnösségünkről, a Megváltónk, Jézus Krisztus második eljöveteléről, Isten szeretetéről szólnak, tropárokat, amelyekkel Isten segítségét kérjük. Vagy olyan imákat kell olvasni, amelyek bűnbánatot hoznak, amelyeket a Szentlélek ajándékával írtak a Szent Atyák (Szíriai Szent Efrém siralmai). Amikor nem tudjuk a szívünkkel, vagy az elménkkel imádkozni a Jézus-imát, akkor mondhatjuk a szánkkal. Fordulhatunk ilyen esetekben az imafüzérhez is. Ilyen esetekben kevesebb lelki gyümölcsünk lesz, de egy pillanatig sem kell lennünk ima nélkül, hanem keresnünk kell, hogy legalább ez a kis örömünk meglegyen. Ezekben az esetekben nagyobb szükségünk van a türelemre és a kitartásra. 

 

A rossz gondolatok, amelyek az ima közben jönnek, nyereség lehetnek a számunkra, ha a megtisztulásunkra használjuk. Íme hogyan. Amikor az ördög látja, hogy imádkozunk és az elménket megpróbáljuk a Jézus-ima szavaihoz rögzíteni, hogy megzavarjon, a legérzékenyebb pontokon üt meg minket, a leggyengébb helyeken, amelyek a legjobban fájnak. Akik szeretik az élvezeteket, azoknak kéjes és féktelen gondolatokat csempész az elméjébe. A pénz-szeretőknek fösvénységi gondolatokat csempész be. A nagyravágyóknak (ambiciózusoknak) – dicsőséges (megdicsőülő) gondolatokat. A büszke számára – a felebarát megítélésének gondolatait. Ezért, a gondolatokból, amelyek általában jönnek az ima idején, rájöhetünk, hogy melyek a lelkileg gyenge pontjaink. Láthatjuk ezáltal a belső tisztátalanságainkat, a szenvedélyek létezését és így ebbe az irányba irányíthatjuk az állhatatosságunkat az imában: Például: Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, féktelenen! Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, büszkén! Hogyan tudnál büszkélkedni, amikor látod és ismered a bűneidet és tehetetlenségeidet? Ezt az ajándékot megkapta minden szent, akik önmagukat féktelennek és pazarlónak és a bűnösök közt a legbűnösebbek közé számították magukat. Hogyan tudnál még büszkélkedni akkor, amikor már semmi mást nem kívánsz, csak hogy találj egy kis helyet, egy kis barlangot, ahol meghajtsd a fejedet és sirasd bűneidet, amíg véget nem ér az átmeneted ezen a földön. Akkor a rágalomnak (vád) semmi módon sincs helye sem benned, sem rajtad kívül, mivel a rágalmazás démonai, amelyek az emberek útján rágalmazzák Istent, elűzetnek a gondolataidból és a környezetedből. Ezek helyett, isteni angyalokkal vagy körülvéve, amelyek dicsőítik Krisztus nevének erejét, akikkel te is dicsőíted Isten jóságát. Akkor a hiábavaló beszéd annyira elűzetik tőled, hogy nem is akarsz már szólni, vagy beszélni, még a szükséges mértékben sem. Akkor a nevetés forrongása illetlen dolognak tűnik számodra és teljesen idegennek és összeegyeztethetetlennek a lelked állapotával, mivel a lelked titokban és illendően veszi az Úr nevét. Akkor a kedved, hogy sokat igyál és egyél utálatossá válik, és elkerülöd, mivel még egy kis vízzel sem akarsz jóllakni, sem egy morzsányi kenyérrel, hanem csak annyit eszel és iszol, hogy szolgálhasd az Urat, tisztasággal és éberséggel, inkább mint egy test nélkül, mint testtel. A mértékét és mennyiségét ennek az egyszerű táplálkozásnak maga az ima mondja meg, mivel akkor az ima nem csak hogy nem akadályoz láthatatlan és nem remélt formában az egyszerű táplálékkal való jóllakásban - elűzve a gondolataid közül a falánkság és jóllakatlanság démonát - hanem még a gondolatban sem fogadod el hogy mással lakjál jól Isten kegyelmén kívül. 

 

Az elme leszállása a szívbe a bűnbánat által. 

 

A szív fájdalma, az elme és a szív egyesülése csak a Szentlélek működésével végezhető el. Kegyelmet kapunk a bűnbánat által és az Isten Parancsainak teljesítése által. A kegyelem hatása által az elme megtalálja a szívet és mindketten egyesülnek. Ez egy fontos lépés a belső ima elnyeréséhez és az átistenüléshez. Ebből az okból, az ember szíve meg kell, hogy törjön. „A megtört és alázatos szívet, az Úr nem gyötri” (nem veti meg, Zsolt 51, 19). Sokan használnak különféle módszereket, hogy leszállítsák az elmét a szívbe, de a bűnbánat a legbiztosabb út. Tehát, amikor sírunk, amikor vezeklünk a bűneink miatt, egy fájdalmat vagy néha melegséget érzünk a szívben. A Szent Atyák, mivel megélték a szív imáját, átmentek ezen a szakaszán a szív fájdalmának és nagy jelentőséget tulajdonítottak neki. Ez a fájdalom megjelenik azoknál, akik gyakorolják a Jézus-imát és főleg azoknál, akik szüntelenül imádkoznak. Mégis ez a dolog fokozatos kell, hogy legyen, mivel lehetséges, hogy ez a fájdalom, a gyenge és hozzá nem szokott szívekben nagyon rafinált kísértésnek ad helyet, amelyeknek nincs komoly következménye, de meg tudják állítani az imát. Nagy fájdalom esetén a szívben, a Szent Atyák arra tanítanak minket, hogy a Jézus-imát hangosan mondjuk. Abban az esetben, amikor az önmegtagadónak erős szíve van, szükséges, hogy a figyelme a szíve belsejében legyen, még akkor is, ha fáj a szíve. De ezeket a dolgokat egy lelki agya segítségével kell tisztázni. A szív fájdalma természetes és üdvözítő, habár sokan, akik önmegtagadóan élnek a Jézus-imával azt hiszik, hogy megbetegedett a szívük és orvoshoz mennek. De az orvos nem talál semmi természetelleneset, mivel ez a fájdalom a kegyelem fájdalma, amely azt mutatja, hogy az ima behatolt a szívbe és ott dolgozik. A Szent Atyák nagy fontosságot tulajdonítanak ennek a fájdalomnak, mert ez a dolog bizonyítja, hogy az elme leszáll a szívbe és egyesül vele, a Szentlélek működése által. Ezért az ima atlétájának nem kell törődnie semmilyen fájdalommal. Ezáltal a fájdalom által a béke kiárad a lélekbe és a testbe. A lélek megértési ereje (képessége) kitisztul és az önmegtagadó elnyeri ilyen módon a gondolatok megkülönböztetését. Csak akkor tudjuk jól megkülönböztetni (megítélni) a gondolatokat és tudjuk megérteni a folyásukat és végüket. Tehát egy hészükhaszta, anélkül, hogy bele esett volna egyetlen bűnbe is, tökéletesen ismeri a bűnös állapotát. Ez a dolog lehetséges, mivel az önmegtagadás által eljut oda, hogy ismerje más emberek gondolatainak rétegeit, a kezdetüket és a végüket. Ezért, egy hészükhaszta, miközben imádkozik valakiért, majdnem azonnal képes megtudni, hogy milyen állapotban van az a személy, mivel a szíve érzékeny lett az ima munkája által, és ő maga lélekkel látóvá vált. 

 

A könnyek hullatása után, a lelked érzéketlensége eltűnik, elűzetik a kétségbeesésed az üdvösségedet illetően, eltávolításra kerül a szavak áhítatosságának hiánya, eltűnik a lelked gondozatlansága, eltűnik a szíved hitének kicsinysége. A gondolkodásodban (lelkiismeretedben) olyan tisztaság van, mint, amilyen az Ég a felhők szétszóródása után. Ott, a szívben uralkodott a sátán a hét fejedelemmel, mivel hét a halálos bűnök száma, de attól a pillanattól, hogy behatolt Krisztus nevének kardja és elért egészen oda, ahol a szív imájának a szorgoskodása, (kényszerítése?) történik, rögtön megijed az a félelmetes zsarnok. Megfélemlik az ördög, hogy nehogy megkötözzék, és nehogy megégesse Isten félelmetes és legyőzhetetlen neve őt és a seregeit. Ezért bújt el a legmélyebb zugaiban a mellkasnak és függönyt húzott, hogy ne lássák, hogy oda rejtőzött. Tehát, te szerzetes, aki, Isten ajándékával előrehaladtál a szív imájának munkájában, egészen ennek a pontnak a közelébe, buzdítalak, hogy helyezd minden erődet az imába, hogy széttépd az ördögnek ezt a függönyét. Mivel ezt a függöny az ördög keze által készült, ez a bűnök jegyzéke, ez a sátán által írt tanúságtétel a bűneidről. 

 

De ha csak egy kicsit is elhanyagolja az ember az imát, olyan gyorsan elszalad tőle a fájdalom, hogy még maga is csodálkozik, hogyan tudta elveszíteni, egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt. Ez a fájdalom megsemmisíti a szenvedélyeket, elűzi a démonokat, lecsendesíti az elmét, megédesíti a lelket, simogatja a gondolatokat, és felmelegíti a szívet az égi dolgokkal. Ez a fájdalom az ember számára egy mennyei tanító, amely megtanítja az isteni titkokat és rábízza az mennyei jelentéseket.

De lehet, hogy megkérdezed, hogy sokszor kényszerítetted a szíved az imára, és soha nem láttad a könnyeket? Elhiszem, hogy kényszerítetted a szíved az imára, de hogyan? Amikor kényszeríted a szíved az imára és nem jönnek a könnyeid, tudd, hogy a kényszerítéssel nem értél el a szív fájdalmáig és addig a megsebzésig, hogy fájjon a szíved helye, amelyben dolgozik az ima kimondhatatlan fájdalommal, mintha csak egy éles késsel vágták volna meg a szívednek azt a részét.

De képes, vajon egy keresztény arra, hogy imádkozzon a szívbe szállott elmével és ugyanakkor dolgozzon? Igen, képes. Először is az elme – amikor a szívbe száll – nincs megszüntetve, hanem ki van egészítve és visszatér a természetes állapotába. Az elme természete ellen van, amikor a lényegén kívül marad – a szíven kívül. Az imával, az elme elűz minden, a természetétől idegen dolgot.  Amikor az elme leszáll a szívbe, az értelem elfoglalhatja magát más dolgokkal, anélkül, hogy eltávolodjon a szívtől. Például, a Szent Liturgia idején, egy a szív imáján munkálkodó pap oda tud figyelni a liturgikus szertartás egy részére, vagy mondhat egy diakónusnak vagy egy másik papnak valami fontosan a Szent Titok elvégzésére, anélkül, hogy ez elméje elválna a szívétől. 

Csak amikor az értelem bűnös gondolatok felé tévelyeg, akkor lehet elszakítani az elmét a lényegétől – a szívtől. Emiatt egy aszkétája a Jézus-imának, hogy ne sérüljön a gondolatoktól, amíg mondja a Jézus-imát, elfoglalhatja az értelmét, számolva az imafüzér szemeit. Mondható a Jézus-ima légzésre, megalázva az elménket a bűnbánat által. 

 
Prot. Victor Mihalachi