Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Jézus-ima gyakorlásáról

A JÉZUS-IMA GYAKORLÁSÁRÓL

 

Szt. Ignatij Brianchaninov

 A Jézus-ima helyes gyakorlása természetes módon következik az Istenről, az Úr Jézus legszentebb nevéről, és az embernek az Istennel való kapcsolatáról alkotott helyes fogalmakból.

 KÖZELÍTS AZ IMÁHOZ ALÁZATTAL

 

Isten egy végtelenül nagy és teljesen tökéletes létező. Isten az Alkotója és Megújítója az embernek, szuverén Úr (Mester) az ember, az angyalok, démonok és minden teremtett dolog, láthatók és láthatatlanok fölött egyaránt. Istennek egy ilyen fogalma arra tanít minket, hogy imádságosan kell állnunk előtte a legmélyebb hódolattal és nagy félelemmel és rettegéssel, Felé irányítva teljes figyelmünket, és figyelmünkben összpontosítjuk az értelem, a szív és lélek minden erejét, és elutasítjuk a szórakozottságot és a hiábavaló képzelődést, ami által csökkentenénk az éberséget és hódolatot, és megsértjük az Isten színe előtt állás helyes magatartását, amelyet az Ő magasztossága kíván. (Jn: 4,23-24; Mt. 22,37; Mk 12,29-30; Lk 10,27) Szíriai Szent Izsák csodálatosan mondta: Amikor Isten felé fordulsz az imában, légy olyan gondolatban mint egy hangya, mint a föld porának kígyója, mint egy féreg, mint egy dadogó gyermek. Ne beszélj Neki valami filozófiai vagy magasröptű dologról, hanem közeledj hozzá egy gyermek magatartásával. Akik szert tettek a valódi (hiteles) imára, a léleknek egy kimondhatatlan szegénységét tapasztalják meg, amikor az Úr előtt állnak, dicsőítik és magasztalják Őt, meggyónnak Neki, vagy Elé terjesztik könyörgéseiket. Azt érzik, mintha a semmivé váltak volna, mintha nem léteztek volna. Ez természetes. Mert az aki imádkozik, amikor megtapasztalja  az isteni jelenlét teljességét, a Magáét az Életét, a bőséges és mérhetetlen Életét, akkor az ő saját élete eltűnik, mint egy apró csepp összehasonlítva a végtelen óceánnal. Ez az, amit az igaz és hosszan-szenvedő Jób érzett, amikor elérte a lelki tökéletesség magasságát. Úgy érezte, hogy ő por és hamu; úgy érezte, hogy megolvadt és eltűnt, mint a hó, amikor eltűntetik a nap égető sugarai (Jób 42,6)

 A mi Urunk Jézus Krisztus neve isteni név. Ennek a névnek az ereje és hatása isteni, mindenható és üdvözítő, és meghaladja a mi képességünket, hogy megértsük. Ezért hittel, bizalommal és őszinteséggel, és nagy kegyességgel és félelemmel szabad eljárnunk annak a nagy munkának az elvégzésében, amelyet Isten ránk bízott: hogy gyakoroljuk magunkat az imában használva a mi Urunk Jézus Krisztus nevét. „Isten nevének szüntelen segítségül hívása”, mondat a Nagy Barszanufiusz, „az a gyógyszer, amely megöli nem csak a szenvedélyeket, hanem még a hatásukat is. Ugyanúgy amint az orvos gyógyszert vagy kötést tesz a gyógyítandó sebre, anélkül, hogy a beteg akár csak ismerné a művelet módját, ugyanúgy Isten neve, amikor segítségül hívjuk, megöli az összes szenvedélyt, anélkül, hogy tudnánk, hogyan történik ez.

 A mi szokásos helyzetünk, minden ember állapota, az elesettségé (bukott állapot), a lelki tévedésé, a romlásé (kárhozat, pusztulás). Felfogva – és amilyen fokban felfogjuk, úgy megtapasztalva – ezt az állapotot, kiáltsunk fel belőle imádkozva, sírjunk lelki alázattal, sírjunk jajveszékeléssel és sóhajtozással, kiáltsunk irgalomért! Forduljunk el minden lelki kedvteléstől (elégtétel, öröm), hagyjunk fel minden fennkölt imádkozással amelyre méltatlanok és alkalmatlanok vagyunk! Lehetetlen „énekelni az ÚR énekét idegen földön” (Zsolt, 137,4), olyan szívben amelyet a szenvedélyek tartanak fogva. Ha énekre hívnak minket, biztosak lehetünk benne, hogy azoktól ered, akik fogságba ejtettek minket” (Zsolt, 137,3) „Babilon vizeinél” egyedül a könnyek lehetségesek és szükségesek (Zsolt, 137,1).

 SZABÁLY A JÉZUS-IMA GYAKORLÁSÁHOZ

 

Ez az általános szabálya a Jézus-ima gyakorlásának, a Szentírásból és a Szent Atyák műveiből levezetve, és hiteles, imádkozó emberek egyes beszélgetéseiből. Az egyedi (egyéni, részletes, pontos) szabályokról, főleg az újoncoknak, a következőket tartom megjegyzésre méltónak.

 LÉGY FIGYELMES

 

Lépcsős Szent János azt tanácsolja, hogy az elmét zárjuk az ima szavaiba, és kényszerítsük vissza oda valahányszor eltávolodik. Az ima ilyen technikája figyelemreméltóan hasznos és alkalmas. Amikor az elme, a maga módján, megszerzi a figyelmességet, a szív követni fogja őt saját bűnbánat-felajánlásával.  A szív együtt érez az elmével a bűnbánat segítségével, és az imát az elme és a szív együtt fogja mondani.

 NE SIESS

 

Az ima szavait sietség nélkül kellene mondani, sőt inkább késlekedve, úgy hogy az elme hozzá tudja kapcsolni magát minden szóhoz.

 KITARTÓAN HOZD VISSZA A FIGYELMEDET A SZAVAKHOZ, AMIKOR AZ ELME ELKALANDOZIK

 Lépcsős Szent János tanácsot adott és képezte (tanította) a cönobita testvéreket, akik a monasztikus engedelmességben serénykedtek és így bátorította őket, hogy tartsanak ki az imádságos önmegtagadásban: „Azoktól a szerzetesektől akik elkötelezték magukat az engedelmességre” – írja – „ Isten nem vár tiszta és zavartalan imát. Ne essetek kétségbe, ha a figyelmetlenség elér titeket! Legyetek derűs lelkületűek és folyamatosan kényszerítsétek elméteket, hogy térjen vissza önmagához! Mert egyedül az angyalok nem alanyai (áldozatai) az elszórakozásnak”. A szenvedélyek rabságában hadd tartsunk ki az Úrhoz való imádságban: mert mindazok akik elérték a szenvedélymentesség állapotát, az ilyen rettenthetetlen ima segítségével tették. Ha, ezért, te fáradhatatlanul gyakorlod elmédet, hogy soha ne kalandozzon (kóboroljon, térjen) el az ima szavaitól, ott lesz (az ima) még az étkezésnél is. A tökéletes ima egy nagy bajnoka mondta: „Inkább mondok öt értelmes szót, mint tízezer szót ismeretlen nyelven” (1 Kor 14,19). Az ilyen ima, „az elmének a szívben való, kegyelem-adta imája, amely elkerüli a képzelődést (őrizkedik tőle)” nem jellemző a gyermekekre; azért, nekünk - akik olyanok vagyunk mint a gyermek, ha törődünk az imánk tökéletességével, "amely figyelmességet jelent, amit azzal szerzünk meg, hogy az elménket az ima szavaihoz kapcsoljuk (kötjük)” – nagyon sokat kell imádkoznunk. A mennyiség a minőség előidézője. Az Úr annak adja a tiszta imát, aki elkerülve a lustaságot, sokat és rendszeresen imádkozik a saját módján, még akkor is ha azt megrongálja a figyelmetlenség.

 IDŐBE TELIK

 

Az újoncoknak több időre van szükségük hagy gyakorolják magukat az imában. Lehetetlen elérni ezt a legmagasabb (legfőbb) erényt röviddel a kolostorba lépés után, vagy az aszkézisben tett néhány lépést követően. Az aszkézisnak egyaránt időre és fokozatos haladásra van szüksége, hogy az aszkéta megérjen az imára minden tekintetben. Ahhoz, hogy a virág kinyíljon vagy a gyümölcs nőjön a fán, a fát előbb el kell ültetni és hagyni hogy fejlődjön; ugyanígy az ima is más erények talajából nő ki, sehol máshol. A szerzetes nem fogja gyorsan megszerezni az uralmat az elméje fölött, sem hozzászoktatni rövid idő alatt, ahhoz, hogy megmaradjon az ima szavainál, mintegy börtönbe zárva. Ide-oda rángatva a szerzett kedvteléseitől, benyomásaitól, emlékeitől és aggodalmaitól, az újonc elméje folyton széttöri a az üdvözítő láncokat és elkóborol a keskeny ösvényről a széles útra. Jobban szeret szabadon vándorolni, a hamisság területein kószálni szövetkezve a bukott lélekkel, céltalanul és esztelenül elkalandozni nagy területeken, noha ez káros a számára és nagy veszteséget okoz neki. A szenvedélyek, ezek az erkölcsi gyengeségei az emberi természetnek, a fő okai a figyelmetlenségnek és a szórakozottságnak az imában. Minél inkább meggyengülnek ezek az emberben, annál kevésbé lesz szórakozott lélekben imádkozás közben. A szenvedélyek az engedelmesség, az önvád és az alázat segítségével kerülnek ellenőrzés alá és pusztulnak el apránként. Ezek azok az erények amelyekre sikeresen ráépíthető az ima. Az összpontosítás, amely elérhető az ember számára, megadatik Istentől kellő időben minden kegyesen és aszkézisben küzdőnek, aki kitartással és lelkesedéssel bizonyítja a vágyát az ima megszerzésére.

 Az orosz Dorotheus apát, a lelki aszkézis egyik nagy tanítója, aki ebben a tekintetben Szíriai Szent Izsákra hasonlított, azt tanácsolja azoknak akik a Jézus-imát tanulják, hogy először hangosan recitálják. A hangos ima, mondja, önmagától mentális (gondolati – belső) imává változik. (a magyar, illetve katolikus megfelelője – belső ima)

 „A gondolati (belső) ima, folytatja, a sok hangos imának az eredménye, és a gondolati (belső) ima vezet a szív imájához. A Jézus-imát nem fennhangon ajánlott mondani, hanem halkan, épp csak annyira, hogy saját magad halljad. Kiváltképpen jótékony a Jézus-imát hangosan gyakorolni, amikor a szórakozottság, bánat, lelki csüggedtség és lustaság ostromol. A hangos Jézus-ima fokozatosan felébreszti a lelket a mély erkölcsi szendergésből, amelybe a szomorúság és lelki reménytelenség szokta tolni őt (a lelket). Szintén különösen hasznos a Jézus-imát hangosan gyakorolni, amikor képek, a hús vágyai és a harag támad; amikor hatásuk felforralja a vért. Akkor ajánlott gyakorolni amikor a béke és nyugalom eltűnik a szívből, és az elme bizonytalankodik, gyengévé válik és – úgymond – felfordul a felesleges gondolatok és képek sokasága miatt. A levegő ártalmas fejedelmei (hatalmasságai) akik jelenléte el van rejtve a fizikai tekintet elől, de akiket a lélek megérez a rá gyakorolt hatásaik miatt, amikor támadáshoz készülnek meghallva az Úr Jézus nevét – amelyet rettegnek – határozatlanok és zavartak lesznek, megijednek és azonnal visszahúzódnak a lélektől. Az ima módszere, amelyet az apát javasol, nagyon egyszerű és könnyű. Ajánlott egyesíteni Lépcsős Szent János módszerével: a Jézus-imát annyira hangosan kell mondani, hogy épp csak halljad, mindenféle sietség nélkül, az elmét az ima szavaira összpontosítva (ima szavaihoz kötve, zárva). Ez utóbbit az apát megparancsolja mindenkinek, aki Jézus nevével imádkozik.

 A módszerhez, amit Lépcsős Szent János javasolt, akkor is ragaszkodni kell, ha valaki az isteni Sorai Szent Nilus által, az ő monasztikus alapszabálya második beszédében elmagyarázott metódust gyakorolja. Az isteni Nilus a Görög Atyáktól, Új Teológus Simeontól, és Sínai Gergelytől kölcsönözte a metódust és némileg egyszerűsítette. Íme, amit Szt. Nilus mondott: „A tapasztalat hamarosan igazolja, hogy ezen szent atyáktól származó, a légzés visszatartására vonatkozó javaslat helyes és a mentális összpontosításra nagyon jótékony hatású, így például az, hogy senkinek nem javasolt nagy gyakorisággal (nagy frekvenciával) lélegezni.” Néhányan, anélkül, hogy megértenék ezt a módszert, túlhangsúlyozták a fontosságát és visszatartották lélegzetüket az ésszerű mértéken túl, kárt okozva a tüdejüknek és egyúttal sérülést okozva a lelküknek is elfogadva egy ilyen tévedést. Minden megfontolás nélküli, szélsőséges cselekedet csak akadálya a sikernek az imában, amely csak akkor fejlődik, amikor  test és lélek békés, csendes és kegyes állapota egyaránt táplálja (gondozza). „Minden, ami mértéktelen a démonoktól való,” mondta Nagy Szent Pimen.

 Az újonc, aki tanulja a Jézus-imát nagyot halad előre, ha egy napi előírást követ, amely magába foglal egy bizonyos számú teljes leborulást és meghajlást (derékból), függően mindenki egyéni erejétől (fizikai állapotától). Ezeket sietség nélkül, a lélekben a bűnbánat érzésével, és minden egyes leborulásnál a Jézus-imával az ajkakon kell végezni. Egy példa látható az ilyen imára Új Teológus Szent Simeon „Homília a Hitről” c. beszédében. Leírva az áldott fiatal Gergely mindennapi esti imáit, Simeon ezt mondja: „Elképzelte, hogy Maga az Úr előtt áll és az Ő szent lábai előtt leborulva és könnyek között könyörgött az Úrhoz, hogy könyörüljön rajta. Ima közben mozdulatlanul állt mint egy pillér (oszlop) és megparancsolta lábainak és egyéb testrészeinek, hogy nyugodtak legyenek, főleg a szemei, amelyeket visszatartott attól, hogy minden irányban kíváncsian mozogjanak. Nagy félelemmel és remegéssel állt, és visszautasította magától az alvást, a csüggedtséget és lustaságot.” Tizenkét leborulás elegendő kezdetben. Függően az egyéni erőnléttől, képességtől és körülményektől, ez a szám fokozatosan növelhető. De amikor a leborulások száma növekszik, vigyázni kell az ima minőségére, hogy a leborulást végzőt a testtel való elfoglaltsága ne vigye el a gyümölcstelen, sőt ártalmas mennyiség irányába. A meghajlások felmelegítik a testet és némiképp kimerítik, és ez az állapot elősegíti a figyelmet és bűnbánatot. De legyünk éberek, nagyon éberek, nehogy az állapot átmenjen egy testi elfoglaltságba, amely idegen a lelki érzelmektől és előhívja bukott természetünket! A mennyiség önmagában hasznos, amikor a megfelelő gondolati keret és megfelelő cél társul hozzá, de éppúgy ártalmas is lehet, amikor a testtel való elfoglaltsághoz vezet. Ez utóbbit gyümölcsei – amelyekről megismerszik - megkülönböztetik a spirituális lelkesedéstől is. A fizikummal való elfoglaltság (testre figyelés) gyümölcsei: önteltség, magabiztosság, intellektuális gőg: egyszóval büszkeség, annak változatos formáiban, mind, amelyek könnyen áldozatul esnek a lelki tévedésnek. A lelki buzgalom gyümölcsei a bűnbánatk, alázat, sírás és könnyek. A leborulások szabályát legjobb alvás előtti időben követni: akkor, miután a napi gondok elmúltak, hosszabban és nagyobb összpontosítással lehet gyakorolni. De reggel és a nap folyamán szintén hasznos, főleg a fiataloknak, hogy mértékletesen gyakorolják a leborulásokat – tizenkettő és húsz közötti számban. A leborulás serkenti az elme imádságos állapotát és sanyargatja a testet, ugyanakkor fenntartja és erősíti a buzgóságot az imában.

 Ezek a javaslatok, úgy hiszem, elegendőek a kezdőnek, aki buzgó a Jézus-ima elsajátításában. „Az Imának”, mondja az isteni Szt. Meletius Hitvalló, „nincs szüksége tanítóra. Szorgalmat, erőfeszítést és személyes buzgalmat igényel, és azután Isten lesz az, aki tanítja”. A Szent Atyák, akik sok művet írtak az imáról - annak érdekében, hogy helyes fogalmakat és hithű irányítást osszanak meg azokkal, akik arra vágynak, hogy gyakorolják – javasolják és előírják, hogy aktívan el kell kötelezniük magukat benne, hogy tapasztalati ismereteket szerezhessenek, amely nélkül a szóbeli instrukciók, bár tapasztalatból származnak, halottak, átláthatatlanok, érthetetlenek és teljesen alkalmatlanok.  

 Viszont, annak is, aki elővigyázatosan gyakorolja az imát és aki már előrehaladott benne, ajánlott, hogy gyakran forduljon a Szent Atyák imáról szóló írásaihoz, annak érdekében, hogy ellenőrizze és megfelelően irányítsa önmagát, emlékezve, hogy még a nagy Pál is – bár birtokolta a legmagasabb tanúságtételt az Evangéliumához – mégpedig a Szent Lélekét – mégis felment Jeruzsálembe, ahol közölte az összegyűlt apostolokkal az Evangéliumot, amelyet a pogányoknak hirdetett, „nehogy bármilyen módon” – ahogy mondta - „hiábavaló legyen futásom.” (Gal 2.2)

Fordította: dr. Terék Tihamér 

Forrás: http://www.orthodoxprayer.org/Articles_files/Brianchaninov-Jesus%20Prayer.html